Lerontja a Volkswagent a SEAT

Tavaly csökkent a Volkswagen csoport értékesítési árbevétele, üzemi eredménye és adózott eredménye is. Míg a konszern legtöbb márkája hasznot hozott, a SEAT a korábbinál is nagyobb veszteséget termelt.

A Volkswagen 2009-ben 960 millió euró adózott eredményt ért el a 2008-as 4,8 milliárd után. Értékesítési árbevétele 8 százalékkal 105,2 milliárd euróra csökkent 2009-ben az előző évi 114 milliárdról. Üzemi eredménye 70 százalékkal 1,9 milliárd euróra mérséklődött a 2008-as 6,3 milliárdról.

A konszern lendületes növekedéssel kezdte a 2010-es évet: januárban és februárban globális értékesítési volumene a 2009-es adatokkal összevetve közel 27 százalékkal 1,02 millió járművel emelkedett.

Ugyanakkor továbbra is kedvezőtlen autópiaci helyzetre számít a cég, várakozásai szerint értékesítési volumene 2012-ig nem fogja elérni a krízis előtti 2007-es szintet. Értékesítési árbevétele és üzemi eredménye azonban az idén meghaladja majd a 2009-est.

A konszern márkái eltérően szerepeltek tavaly. A VW márka 2009-es üzemi eredménye 651 millió euró lett, lényegesen alacsonyabb az előző évi 2,72 milliárdnál. A Skoda 203 millió euróval járult hozzá a 2009-es üzemi eredményhez a 2008-as 565 millió után. Az Audi az előző évinél 39,3 százalékkal alacsonyabb, 1,928 milliárd eurós 2009-es adózás előtti eredményről számolt be.

Biztosan szétnéznek majd a SEAT háza táján, tekintve, hogy a márka vesztesége 339 millió euróra nőtt a 2008-as 78 milliós veszteségről. Viszonylag jól tartja magát viszont a VW haszongépjármű üzletága, amely 313 millió eurós üzemi eredményt ért el az előző évi 375 millióval szemben.

A Volkswagen pénzügyi szolgáltatói üzletága 2009-ben 606 millió euró üzemi eredményt ért el a 2008-as 893 után. A svéd Scania kamionmárka 326 millió euróval járult hozzá a 2009-es üzemi eredményhez.

Forrás: MTI

Legújabb Hírek

Hírdetés

Hozzászólások rész lezárva!

JoniPeti Topsite Free TopSite Topsites automatikus bannercsere program - Kontraszt Produkci�